Into The Forest-et nem egyedül hoztam létre, Salamon Alexandra, Namasoul alapítójával és tulajdonosával közös projektünk.

Mindig is éreztük és tudtuk a szívünkben, hogy miről szól ez és amikor útjára indítottuk a Pillangót még csak egy különleges boxot állítottunk össze. Egy dolog vezérelt minket, hogy át tudjuk adni általa másoknak a természet kincseinek egy csipetkéjét és vágyunk volt az, hogy egy közösségi projektté tudjon válni. Egy ötlet volt az egész, mégis formát tudott ölteni egy Pillangó által.

Szandit egy női körömben ismertem meg, megszámolni sem merem hány évvel ezelőtt. Azóta három angyal édes-anyukájává vált.

Nagyon hálás vagyok neki, legfőképp a barátságáért, amiben megannyi fázison átlényegültünk az évek során.

Barátok sokféleképp tudunk lenni. Bajban és nehézségben, szeretetben és örömökben egyformán. Rendben van az eltávolodás és olykor sokkal nagyobb kihívás megtanulni újra közeledni. A mai világban szerintem pillanatok alatt annyi minden tud fordulni a sorskeréken, mely események jelentősen és olykor drasztikusan feladják a leckét vagy épp megtanítják kik is vagyunk valójában. Egy biztos, hogy bízni valakiben egy különös ajándék.

Egészen érdekes érzés visszatekinteni az akkori önmagunkra, amikor megismertük egymást.

Hálás vagyok neki azért is, mert ő az a személy, aki virágos vízióimat mind papírra vetette és elkészítette logóimat. Nélküle és mérhetetlen kreativitása nélkül, biztos nem lenne a Flowers of The Womb olyan, amilyenné szerettem volna, hogy váljon, hogy szülessen, formálódjón és időnként átalakuljon.

Most, csak nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a Pillangó merre szeretne reppenni, hol szeretne megállni és legfőképp arra, hogy miként szeretne a TE életedben megnyilvánulni.

Mosolygok nagyon, mert miközben ezeket a sorokat írom rengeteg emlékhez, élményhez és személyhez is visszarepített a Pillangó. Mesélek most róla is!

A pillangó univerzális szimbólumként leggyakrabban az átalakulást, metamorfózist és a lélek fejlődését jelképezi. Életciklusa – pete, hernyó, báb, majd szabad szárnyalás – a teljes átváltozást mutatja be, ahol a halálból új élet születik, emlékeztetve a személyes növekedésre, az elengedésre és a szabadságra.

Kínában a halhatatlanságot, Japánban a változékonyságot szimbolizálja – például a fehér pillangó a lélek átkelését a másvilágra idézi, párosan szerencsés házasságot jelképezi. A keresztény hagyományban a feltámadást testesíti meg, miközben a földi élet múlandóságát hangsúlyozza. Ha pillangó jelenik meg az életedben, arra utalhat, hogy nyiss a változásra, bízz belső erőforrásaiddal a fejlődésben, engedd el a múlt sérelmeit, és fogadd be a reményt hozó újjászületést.

A pillangó tánca, színes szárnyai a lelkünk feltámadásának útját mutatja: örömöt, légiességet, gyógyulást és saját sokszínűségünket ünnepli. Fehér változata különösen a tisztaságot, érzékenységet és jobb idők közeledtét jelzi, optimizmust keltve a kihívások közepette.

INTO THE FOREST

INTO THE FOREST

A Pillangóval karöltve az „Into The Forest” egy meghívás a természet mélyébe, az ERDŐBE, ahol a pillangó vezet az átalakulás útján.

Ez a kaland a természet erejét ünnepli, amellyel kapcsolódva gyökeret ereszthetünk mélyen a nyers földben mint a fák, mely egyben ösztönzi a testet és a lelket, hogy visszahozza az elveszett pezsgő életet a vadonnal – tested minden sejtjével.

Ez egy újjászületés és belső utazás is, hiszen a petéből hernyó lett. Táplálta magát, hogy aztán bebábozódjon. A hernyó bűbája után kibontakozó pillangóként megszületve, felismerve sokszínűséged.

A hétköznapi nyüzsgésből kilépve elcsendesedhesz, újra van lehetőséged önmagaddal lenni, melyben rendben van a mozdulatlan létezés, az egy helyben állás ereje, megpihenés és töltődés, hiszen bábként időt kell adnunk a gyümölcs megérésére.

Ugyanakkor ez nem egy magányos út. A közösségek ereje fonja össze a  kapcsolatok és barátságok kialakulása által. Támogatással és szívmelegítő élményekkel, amelyek erőt adnak a körökben együttérzéssel tekintve a közös születésre.

Ez bizalom és őszinte szavak nélkül nem működik. A sorskerék fordul és az álarcok lehullanak.

Ám az esszenciát mindig a természet adja hozzá minden csepp élethez, melyet lédús gyümölcsével magadhoz vehetsz.

Az érzékek és érzékelések, a képességek kibomlása is egyben. Elismerni másokat talán könnyebb, mint önmagunk nagyszerűségében gyönyörködni és megtanulni tündökölni a szárnyalás tánca által. 

Ez a tánc teremti az életet, fordul a sorskerék és inspirál másokat.

A mozgás dinamikája és ritmusa vagy a csendes lét, egy állapot, ahol a pillangó szárnycsapása emlékeztet:

minden lélegzetvétel azokat az álmokat szövi, melyek a metamorfózis által

valósággá válhatnak.

FOGLALKOZÁSOK