Vénusz Kertje

Vénusz Ciklusának Ösvényein Járva

Vénusz ciklusa egy 8 éves periódus, amely során a bolygó a Nap körül egy ötszirmú rózsa alakzatot rajzol az égen, amikor a Földről nézzük. Ez egy Vénuszi Tánc.

Az Estcsillag és a Hajnalcsillag valójában ugyanazt az égitestet, a Vénusz bolygót jelölik. A különbség abban rejlik, hogy mikor látható az égen:

  • Estcsillag (Esthajnalcsillag): napnyugta után a nyugati égbolton jelenik meg elsőként, ezért alkonyati vagy esti csillagnak is nevezik.

  • Hajnalcsillag: hajnalban, napkelte előtt a keleti égbolton látható utolsóként, innen ered a neve.

A Vénusz rendkívül fényes, a Hold után az éjszaka legfényesebb égiteste, és a néphagyományokban, vallásokban is fontos szimbolikus jelentéssel bír. Például az Ószövetségben és az Újszövetségben is megjelenik mint hatalom és Krisztus jelképe, illetve a népi hiedelmekben a Szűzanya tisztaságát hirdeti.

A Vénusz ötszirmú rózsájának ciklusa egy 8 éves periódus, amely során a Vénusz bolygó a Nap körüli keringése során ötször vált hajnalcsillagból esti csillaggá és vissza, így az égen egy ötszirmú rózsa vagy csillag alakzatot rajzol ki.

Ez a ciklus a szerelemről, kapcsolatok fejlődéséről és az értékítélet alakulásáról szól, minden szirmának megvan a maga jelentősége a növekedés és fejlődés szempontjából.

A ciklus során Vénusz energiája egyre tudatosabbá válik, és a szirmok kialakulása jelzi az érzelmi és kapcsolati érettség különböző szakaszait. Az első szirmok az új kezdeteket, míg az utolsó a jutalmat és beteljesülést szimbolizálja.

Ezen túl a Vénusz retrográd mozgása mély önvizsgálatot és a természetes rend újra fogalmazását hozza, amely során a Vénusz beépíti misztikus ötödik harmonikusát a pszichébe, így a ciklus egyfajta belső, spirituális fejlődést is jelent, amely hosszú távon hat az egyénre.

Vénusz, mint szimbólum, mélyen kapcsolódik az alapvető értékrendszerünkhöz, amely meghatározza, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, másokhoz és a világhoz.

Az foglalkozás során foglalkozunk Vénusz jelentésének főbb aspektusaival az ötszirmú rózsa ciklusának ösvényein járva.

1. Szirom az önértékelés és belső értékek gyökerei

Az első szirom arra utal, hogy a Vénusz az önmagunkról alkotott értékrendszer alapját képezi. Ez a belső értékérzet a családi szeretet és biztonság első élményeiből ered, amelyek meghatározzák, mennyire érezzük magunkat méltónak és szerethetőnek.

2. Szirom a harmónia és egyensúly keresése

A Vénusz a harmónia és az egyensúly megteremtésének vágyát és képességét is jelképezi. Ez a törekvés az élet különböző területein megmutatkozik, legyen szó kapcsolatok, érzelmek vagy önkifejezés terén.

3. Szirom a női energia és érzelmi megnyílás

Vénusz a női energiát testesíti meg, amely a szívhez vezet, és megnyitja érzelmi oldalunkat. Ő a szerelem, vágy, élvezet és társaságiasság szimbóluma, és a Holddal együtt az érzéki nőiség és a lélek tulajdonságait képviseli.

4. Szirom a vonzás és szépség kifejezése

Vénusz a vonzás kozmikus elvét és a szépség megnyilvánulását is hordozza. Belső szépségünk természetes módon árad mindabból, amit szeretettel teremtünk, legyen az gondolat, forma, érintés, illat, szín vagy hang.

5. Szirom az elme és a szív egysége - Polarizáció

Vénusz a szívben lévő elmével áll kapcsolatban, azaz azzal, amit gondolataink irányításával alkotunk. Tökéletes polarizációja az elme és a szív, a belső és külső élet közötti harmóniát jelenti. Ez egy egyensúlyi pont, mely a legmélyebb képességeket rejti.

Amikor az ellentétek egyesülnek, és a konfliktusok eltűnnek, kialakul az a finom egyensúlyi állapot, amelyből a legmélyebb képességeink – az intim kapcsolatok, az igaz szerelem és a kreatív kifejezés – kibontakoznak.

A Vénusz ciklusa mélyen kapcsolódik a női léthez és az ösztönös, elemi erőkhöz, amelyek a méhünkben szunnyadnak. A foglalkozások során ezeknek a fontos témáknak a feltárására kerül sor, különös tekintettel a Méhszáj Kapujára, amely szimbolikusan és energetikailag is az élet, a születés és a női erő egyik legfontosabb központja.

Vagyis Vénusz Ciklusának Ösvényei a Méhszáj Kapujának témáit foglalják magukban.

A Méhszáj, mint Kapu, szoros kapcsolatban áll a nők szívén keresztül a torok területével is.

Vénusz Kertje tele van természeti elemekkel:

  • Fák, gyümölcsök, virágok, állatok – mindegyik egy-egy ajándékot, üzenetet hordoz, amely segít szembenézni a legősibb, legelemibb ösztöneinkkel.

  • Hegyek, völgyek, vizek, vulkánok – ezek a tájak a belső lelki utazásunk különböző állomásait jelképezik, ahol az ösztönös erők felszínre törnek.

Ahhoz, hogy kapcsolatba lépjünk ezekkel az ösztönös, elemi erőkkel, meg kell értenünk a bennünk rejlő félelmeket, fájdalmakat és feszültségeket, amelyek gyakran pánikot és ellenállást válthatnak ki.

Ezek az érzelmi és testi állapotok az idegrendszerünkre és a hormonrendszerünkre is hatással vannak, és gyakran ismétlődő minták formájában jelennek meg életünkben, melyek blokkolják azt, hogy Vénusz Kertjének - az életem játszóterének ajándékait befogadhassam.

A foglalkozások egyik kulcsa a születési hormonok és a magzati időszakhoz kapcsolódó minták megértése. Ezek az első életkorszakhoz kötődő minták gyakran meghatározzák, hogyan viszonyulunk önmagunkhoz és a világhoz.

•Amikor tudatosan dolgozunk ezen a mechanizmuson, képesek vagyunk átalakítani ezeket az ismétlődő mintákat, amelyek korábban korlátozták önmagunkról alkotott képünket.

•Ez a transzformáció segít abban, hogy mélyebb kapcsolatba kerüljünk saját nőiességünkkel és életenergiánkkal.

•Mindemellett hogy be tudjam fogadni -Vénusz Kertjének- vagyis életem azon színterének ajándékait, ami a nőiség, termékenység, gazdagság és szépség metaforájaként jelenik meg.

Az anyaméh állapota szimbolikusan és energetikailag is tükrözi ezt a kapcsolatot.

Ha a méhben rejlő ösztönös erőket és mintákat harmonizálni tudjuk, az az egész életünkre kihat, támogatva a belső egyensúlyt, a kreatív kifejezést, termékenységet és a szeretetteljes önelfogadást.

Foglalkozások:

1. Alkalom

Felkészülés az útra - Rávezetés

2. Alkalom

🌸Első szirom, az önértékelés és belső értékek gyökerei

3. Alkalom

🌸Második szirom, a harmónia és egyensúly

4. Alkalom

🌸Harmadik szirom, a női energia és érzelmi megnyílás

5. Alkalom

🌸Negyedik szirom, a vonzás és szépség kifejezése

6. Alkalom

🌸Ötödik Szirom, az elme és a szív egysége - Polarizáció

7. Alkalom

Vénusz Rózsájának Aktiválása - Az öt szirom - Méhszáj és a Szív kapcsolata

8. Alkalom

Levezetés és Zárás

  • A foglalkozások egy felépített ív mentén zajlanak, melynek része egy elméleti rész, bevezetésként, hogy érts, mi az a folyamat, amit bejárunk a foglalkozás során.

    Majd egy gyakorlati rész következik és ennek a levezetése, lezárása.

    Ez egy biztonságos keretrendszerbe foglalja az alkalmakat és a teljes programot egyaránt.

    Az alkalmak után szeretek a résztvevőkkel privátban is kommunikálni, hogy átbeszéljük a tapasztaltakat, a felmerülő kérdésekre válaszolok, vagyis kísérem a folyamatokat.

  • Az élő foglalkozások Zoomon keresztül zajlanak a megadott időpontokban és ha nem tudsz élőben jelen lenni, vissza tudod nézni a teljes programot egy külön felvett videón keresztül, melyet az összes résztvevővel megosztok.

    Vagyis, nem maradsz le a foglalkozásról, ha nem tudsz jelen lenni az élő, Zoom-on keresztül zajló alkalmakon.

    Teljes mértékben végig tudod csinálni az adott kapu programját és ugyanúgy megoszthatod a tapasztalásaid.

    Összesen négy ilyen találkozó lesz a foglalkozás során, mely arról is szól, hogy ilyenkor van lehetőséged ‘találkozni’, kapcsolódni, megismerni a foglalkozás többi résztvevőjét is és meghallgatni a csoport megosztásait.

  • A program kezdetén egy részletes összeállítást osztok meg gyógynövények tekintetében a foglalkozáshoz kapcsolódóan, melyeket biztonságosan fogyaszthatsz és alkalmazhatsz.

    Ezek a gyógynövények a belső folyamatokat és a tisztulást támogatják.

    • Mielőtt véglegesíted a jelentkezésed, lehetőség van online konzultációra a programmal kapcsolatban, ha kérdéseidet szeretnéd feltenni, hogy átbeszéljük, biztosan neked szól e ez a foglalkozás, ezt a kapcsolat menüpont alatt írásban tudod jelezni.

    • A programon várandós kismamák is részt vehetnek a 14. héttől. Így hangolódva és készülve a szülésre. Ezt jelentkezéskor jelezd is.

    • Ha babádat szoptatod, jelentkezéskor ezt is jelezd.

  • 2026. A második kapuig lehet csatlakozni a foglalkozáshoz.

  • A Rózsába Hajló Tulipán női beavató szimbólum útját számomra az el Camino útvonalai, az ott zajló folyamataim inspirálták zarándokként, Vénusz fénylő, utat mutató ‘csillagát’ követve.

    Ennek energiája áthatja a foglalkozásokat.

    “Ez a zarándokút ‘’San Tiago - Szent Jakab apostol földi maradványaihoz vezet, amelyeket az Ibériai félsziget egyik helységében hantoltak el, ahol egy bizonyos éjszakán egy pásztor fénylő csillagot látott a mező fölött.

    A legenda úgy tartja nemcsak Szent Jakab, hanem maga Szűz Mária is ott járt… A helység Compostela - Csillagmező néven vált ismertté, várossá terebélyesedett, amely vonzza a látogatókat az egész keresztény világból.

    Ezeket az utazókat, akik ezt a szent utat bejárták, peregrinusoknak nevezték el, jelképük a kagyló.”

A Foglalkozás megszületését az El Camino del Tenerife és El Camino del Gran Canaria útvonalai inspirálták.

Szeretettel osztom meg ezen különleges foglalkozást a Rózsába hajló Tulipán beavató szimbóluma alatt, Vénusz Ciklusának ösvényein járva.

A 8 alkalmas foglalkozás során különféle gyakorlatokat és eszközöket használunk, hogy támogassuk ezt a különleges, belső utazást.

Ha érdekel ez a mély, női energiákat és szellemi megéléseket feltáró út, szeretettel várlak!

Kriszti